HTML

Mikroszkóp Színpad

Azt várjuk, hogy dörömböljenek a színház bejáratánál azok a nézők, akik önkéntes rekeszizom gyakorlatokra vágynak…

Friss topikok

Agyatlantisz, az élő nosztalgia

2012.04.04. 13:53 mikroszkopszinpad

Könyvből a színpadra, vagy színpadról a könyvbe? Mi volt előbb a kép, vagy az írás? Hogy működhet a társulat egy tagja, a társulat nélkül? Tudnak-e még újat mutatni a jól ismert karakterek? Mi az Agyatlantisz, előadás, vagy könyv-promóció? Ezek a kérdések még akkor is felmerülhetnek bennünk, ha egyébként szeretjük az abszurd humort és nagyra értékeljük Dolák-Saly Róbert művészetét. A Mikroszkóp Színpadon megkaptam a választ…

 

Egészen furcsa belegondolni, hogy mikor az első L’art pour l’art Társulat megalakult és sikerre vitte a sajátos, abszurd humort, még zsenge kamaszként követtem műsoraikat. Egy-egy televíziós produkció után alig vártam a másnapot, hogy az osztálytársaimmal könnycsordulásig ismételgessük, idézzük a poénokat. Az évek során több tucat szállóige épült be a hétköznapi szóhasználatunkba, és időnként vigyázni kellett, hogy mondjuk felelés közben, ne használjuk őket. Anti bácsi, Boborján és a többiek a szemünkben hősök voltak, akik újra értelmet adtak az elcsépelt szólásoknak, közmondásoknak, megszokott szófordulatoknak. Nem túlzás azt mondani, ez a kis társaság nagyon sokat tett a humorérzékünk fejlődéséhez.

 

A nosztalgikus gondolatok természetesen akkor is a fejemben kavarogtak, amikor szombat este beültem a Mikroszkóp Színpad nézőterére. A Társulatra és annak tagjaira ikonként tekintek most is, éppen ezért féltem kicsit. Dolák-Saly Róbert tehetségéhez nem is fért kétségem, de tartottam tőle, hogy az általa életre keltett karakterek nem fognak működni a társak nélkül. Nem akartam, hogy a régi szép emlékek most kínos, sápasztó fénnyel kezdjenek csillogni. Az Agyatlantisz című könyv szórakoztató, humoros, igazi DSR-élmény. Na, de ugyanaz színpadon? Hogyan? Miért? És egyébként is mi a cél? Az előadás, a szórakoztatás öröme, vagy a promóció, az eladás nemtelen, de kétségtelenül hasznos célja lebeg a függöny mögötti szemek előtt? Tudtam jól, hogy másfél órával később minden választ megkapok, de kicsit tartottam is ettől.

 

Zaklatott gondolataimat aztán Leopold porondmester élesen rikácsoló hangja törte szilánkokra, hiszen megkezdődött az első diavetítés. Nevettünk. Aztán jött a többi. A látszólag lazán szerkesztett műsorelemek nagyon is tudatosan építették fel az estét. Alig kellett pár perc és a közönség máris benne volt a műsorban a szó átvitt és valós értelmében is. Kevés alkalommal fordul elő, hogy a művész ölelésért kuncsorog az első sorban, de itt az is megtörtént. Pillanatok alatt kialakult az a közvetlen „régi, személyes ismeretség” érzetét keltő állapot, amiért sokan akár éveket is dolgoznak a színpadon. Ettől kezdve barátok voltunk Dolák-Saly Róberttel, és mint ilyen, bármit megtehetett velünk, jól fogadtuk. Énekelt, verselt, stand upolt, megidézte Boborjánt, Anti bácsit, és persze Naftalin Ernőt. Utóbbi a közönségből hívott segítőtársat legújabb tudományos kísérletéhez. A kedves, fiatal lány örömmel vett részt a jelenetben, pedig segítőből csakhamar céltáblává vált, akin nem kevés poén csattant el.

 

Az előadás helyenként improvizációnak, kreatív ötletelésnek tűnt, de ez mégsem ártott neki, sőt. A kidolgozott, begyakorolt gegeket kiválóan egészítették ki a bakik, tévesztések, és az ebből adódó vicces szituációk. Egyszerűen jó volt látni, amikor a vendégként meghívott Pethő Zsolt és Dolák-Saly Róbert (DSR) kiestek a szerepből, és egymást cinkelték, nevettették, rakoncátlan gyerekként élvezték a helyzetet, miközben csak nem akart beugrani a szerephez írt szöveg. Felhőtlen, élvezetes játék volt ez, és mikor DSR másodszor is gitárt kapott a kezébe, hogy elénekeljen egy dalt, már senkinek – nekem sem – jutott eszembe az előadást a könyvhöz, vagy a L’art pour l’art Társulathoz mérni. A karakterek, a diavetítések, a dalok, a jelenetek mind ismerősek voltak persze, mégis egyedi, egyszeri élménnyé tudtak fejlődni és ez alighanem DSR előadói készségének köszönhető.

 

Az Agyatlantisz színházi előadásként éppen annyira agyatlan, amennyire agyas. DSR humorának zsenialitása azt is elcsábítja erre az abszurd utazásra, aki a mindennapokban nem értékeli nagyra ezt a humorirányzatot. Nem kell hozzá ismerni a karaktereket, vagy a dalokat, de a hűséges rajongók sem csalódnak benne.

 

Az est elején bennem kavargó kétségek hamar eloszlottak, nem kellett csalódnom. A régi élmények, kamaszkorom meghatározó alakjait nem vesztettem el, sőt. A műsor után, miközben a Mikroszkóp Színpad előtt vártam a Színházak Éjszakájához kapcsolódó Kabaréklub felvétel kezdetére, arra gondoltam, Dolák-Saly Róbert egy valamihez még talán az abszurd humornál is jobban ért. A közönséghez.

 

A vastaps után DSR érzelmei átszakították a lelki gátat, visszajött a színpadra és szerelmet vallott a világnak, ezzel a dallal:

 

  

/Koncz Csaba

  

Szólj hozzá!

Címkék: dolák saly mikroszkóp színpad agyatlantisz

A bejegyzés trackback címe:

https://mikroszkopszinpad.blog.hu/api/trackback/id/tr894363208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása