HTML

Mikroszkóp Színpad

Azt várjuk, hogy dörömböljenek a színház bejáratánál azok a nézők, akik önkéntes rekeszizom gyakorlatokra vágynak…

Friss topikok

Mondom magamnak, Tibi! #8

2012.05.23. 11:58 mikroszkopszinpad

Aradi Tibor rovata

Szigorúan bizalmas

 

„Csicsergő jelenti a Mikroszkóp Színpadról!

 

Jelentem, hogy ma a Mikroszkóp Színpadon a Maguk akarták című előadás ment. A közönség soraiban több reakciós elemet is felfedezni véltem. Ők az átlagosnál is hangosabban reagáltak a poénokra. Megfigyelésüket a 124/55 mellékletben kérvényeztem. A második sor ötös széken ülő úr különösen veszélyes lehet, mert egyes reagálásai kimerítették a nyerítés fogalmát.

A színészekről:

 

Jeges Krisztián (fedőneve: Rekedt)

Rekedt ma kétszer is említést tett arról, hogy ennie kell, mert magas a cukra. Szerintem disznót vághattak feketén és a cukorbetegségre hivatkozik, hogy ne tűnjön fel, mennyit eszik. Idegileg labilis. A szerepét többször is ismételgette magában, pedig korábban kívülről tudta. Ebből arra következtetek, hogy adott pillanatban az eredeti szövege helyett reakciós rigmusokat akar majd közbe kiabálni előadás alatt. Egyszer az ágyékát fogdosva azt suttogta az öltözőben, hogy ki kell mennie. Ebből arra következtetek, hogy disszidálni akar. Különösen veszélyes elem.

 

Burszán Vera (fedőneve: Kispacsirta)

Szigorúan a küldetés céljából, meglestem öltözködés közben.  Először a bal cipőjét vette le, ami azt jelenti, hogy inkább balra húz politikailag. Öltözéskor viszont a jobblábas cipőjét vette fel először. Úgy gondolom, előadás közben ideológiát váltott és jobboldali lett. A blúzának levétele után rádión kértem segítséget és a szolgálatból való leváltásomat kértem, de nem kaptam választ. Kérem, hogy megfigyelését Gogolák elvtársnő vegye át!

 

Varga Ferenc József (fedőneve: Cowboy)

Cowboy ma rendesen tudta a szövegét, ami arra a következtetésre ad okot, hogy valaki súg neki. Megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül. Nem tudom, ki lehetett az a kolléga, de nagyon értheti a dolgát. Cowboy ma háromszor is azt mondta, idézem: „szomjas vagyok”. Szerintem hazánk vízkészletének idegenkézre való juttatására készül. Társaságban hangos és mindenkit meg akar nevettetni. Szerintem az angoloknak vagy a kínaiaknak kémkedik. Mindkét nyelven remekül beszél és dicsekszik is vele. Le akar bukni, hogy a társáról elvonja a figyelmet. Szerintem a társa Vida (fedőneve: Vida), mert a fűtéscsövön lógva ma azt mondta: „nézzétek, hogy csüngök!”. A „csüng” kínaiul azt jelenti „megabrutális proton torpedó kés”, bár más hangsúllyal csak ennyi „szívlapát”.

 

Vida Péter (fedőneve: Vida)

Ma nem tudok róla jelenteni, mert eltűnt, akárcsak a kellék szívlapát.

 

Janklovics Péter (fedőneve: Szigetlakó)

Ő a leggyanúsabb. Minden mondatában valamilyen szigetet emleget, ahol nyáron egy egész hadseregnyi fiatal lesz. Úgy gondolom, ő lehet a vezetőjük és augusztusban valami nagy dobásra készülnek. Egy Armin Van Buuren nevű holland kém segítségével akarják V.I.T. mintájára összecsődíteni a fiatalokat, hogy megdöntsék a rendszert. Különösen veszélyesek mindketten, így szolgálatba helyeztem magam és likvidáltam a Házibuli Attilával legutóbbi adásának levetítésével. Postás Józsinál még nem akart beszélni, de Sláger Tibónál feladta és köpött. Először csak a padlóra, de aztán rám. Valami Natasáról is említést tett, aki valószínűleg orosz-magyar kettősügynök.

 

Mára ennyi. legközelebb május 30-án lesz előadás. Kérem, hogy az erősítést addigra oldják meg, mert ma is nagyon szarul szólt a középső hangfal.

 

Csicsergő jelentette május 22-én.”

 

 

Bővebben rólam a honlaponon (www.araditibor.hu) és a (Facebookon: http://www.facebook.com/tibi.aradi) Csak erős idegzetűeknek!

2 komment

Címkék: rovat mondom magamnak aradi tibor maguk akarták

A bejegyzés trackback címe:

https://mikroszkopszinpad.blog.hu/api/trackback/id/tr454534452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2012.05.23. 12:27:23

áááá, ez jó volt, különösen a "szigetlakó" fedőnév..:D

szivi1 2012.05.30. 11:06:18

Ma még van egy Maguk akarták c. elöadás, utána hoszu forró nyár tele bizonytalansággal,nekünk Mikroszkóp rajongoknak nehéz idöszak lesz, én szeretném átaludni az egészet és az évadnyitóval kapcsolatos hiraásokra ébredni, remélem a nyári szünidő után az Uj Évad sok sok sikert hoz teltházakkal!!!Én minden hiradást figyelek, ahol tudom megosztok mindent.Kedves rajongotársaim. Maradjunk együtt a FACEN A THÁLIA KABARÉ OLDALÁN IS,A MI KEDVENC SZINHÁZUNKNAK SZÜKSÉGE VAN RÁNK, NEKÜNK IS BUDAPEST EGYETLEN KABARÉSZINHÁZÁRA!Nyár csak lenne vége már!!!
süti beállítások módosítása