HTML

Mikroszkóp Színpad

Azt várjuk, hogy dörömböljenek a színház bejáratánál azok a nézők, akik önkéntes rekeszizom gyakorlatokra vágynak…

Friss topikok

“Keserű ember voltam, de most boldog vagyok.” - Interjú Aradi Tiborral

2012.07.04. 14:57 mikroszkopszinpad

Veigler Bettina Anna (vBa..) lelkes és tehetséges blogíró, aki szimpla lelkesedésből, tiszteletből, érdeklődésből kereste fel Aradi Tibort, hogy beszélgessenek egy jót. A virtuális találkozó összejött, az eredmény pedig egy remek interjú, melyet a szerző szíves engedélyével teszünk mi is közzé. Bettina további írásaihoz ide érdemes kattintani: vBa blog

„Remegett a lábam és verejtékezett a homlokom, mikor megkérdeztem az Aradi Tibit, hogy lenne e kedve nekem, mint interjút készítő egyénnek, első alanya lenni. Nem habozott sokat, azonnal rábólintott. Már csak az időt és a helyet kellett pontosítanunk. Azt a bizonyos: itt a skypon, amikor fenn vagyunk… Na, mondom – Mi lesz ebből? –, bár az utolsó pillanatig izgultam, amit szerintem a Tibi is érzett, de roppantmód jól éreztem magam. S, hogy mi lett belőle?

AT.jpgvBa: Eredeti végzetségedet tekintve, te vendéglátós vagy. Mégis huszonegynéhányadik évedet töltöd most már a színpadon…

A.T.: Az embernek nagyon korán el kell döntenie, hogy mi legyen, ha egyszer felnő. Nem gondolom, hogy 13-14 évesen sokan lennének, akik helyes döntést tudnak hozni, pláne olyanok, akiknek nincs kellő önbizalma, nem meri azt mondani, hogy ő színész lesz. Ez közben alakul ki, ahogy felnő. Nekem is közben alakult, és szerencsére voltak bátorítóim, akik mögöttem álltak.

vBa: Kik voltak azok a bizonyos mögötted állók?

A.T.: Igazság szerint, már gyerekkorom óta bátorítottak osztálytársak, barátok, ismerősök, rokonok, és mindenki szentül hitte, hogy belőlem egyszer humorista lesz, csak nem hittem nekik. Aztán 21 éves koromban, megelégeltem, hogy mindenki efelé terelget, és döntöttem. Onnantól kezdve felgyorsultak az események, és két hónap múlva már színpadon álltam.

vBa: Voltak olyan segítőid a szakmában, akiknek tényleg sokat köszönhetsz?

A.T.: Persze! Négy nagy mentorom volt, akik segítettek az elindulásnál, az úton, és persze ahol most tartok! Szinte kézről kézre adtak. Orbán Sanyi humorista volt az, aki elindított. Ő fedezett fel, aztán átvett tőle a Maksa Zoltán. Érdekes módon a mentoraim mindig akkor „cserélődtek”, amikor már nem tudták biztosítani a lehetőségeket a fejlődésemhez. Az Orbán Sanyi el tudott indítani, de nem volt benne abban a körben, hogy még nagyobb kihívásokat kapjak. Miután nem tudta tovább egyengetni az utamat, „továbbadott” Maksa Zoltánnak, aki egy kiváló humorista. Viszont a színházi körökben nem mozgott, így bemutatott Sas Józsefnek, hogy ő egyengesse tovább az utamat. Ő volt az, aki utána hosszú ideig támogatóm és tanítóm volt a Mikroszkóp Színpadon. Majd jött a Verebes Pista, aki meg a Mikroszkópon kívül egyengette az utamat, majd később igazgatóm is lett. Rengeteget tanultam tőle is és az, hogy több tévéműsorban szerepeltem utána, az szintén neki köszönhető. E négy ember nélkül nem tudom, hol lennék most.

vBa: Ennek a hivatásnak az útja, valljuk be, elég akadályokkal dúsított út. Soha, egyszer sem fordult meg a fejedben, hogy rosszul döntöttél, és inkább feladva valami újba kezdesz?

A.T.: Nem, igazából azt hiszem, aki úgy gondolja, hogy rosszul döntött, az haragszik a szakmára. Haragudni lehet rá, kétség nem fér hozzá, én sem vagyok kibékülve vele, de nem mondanám, hogy rosszul döntöttem, mert ez ettől függetlenül ad elég örömet. Még sosem hallottam színészt, aki azt mondta volna, hogy rosszul választott, és inkább abba hagyja.. Talán a Gáti Oszkár volt egyedül, akiről az utóbbi években hallottam, hogy feladja a színészi pályát, de ha jól tudom, már megint dolgozik. Egyszóval, nem hinném, hogy őszintén meg lehet bánni a színészi hivatást. Haragudni rá, azt… azt lehet! (nevet)

AT2.jpgvBa: Az emberek ma már összekötik a neved a Mikroszkóp Színpaddal, míg jó pár esztendővel ezelőtt, ismeretlen emberkén, nemigen jegyezhették meg, hogy az adott jelenetben, az Aradi játszik. Azt gondolom, ezen színház életében, te egy igen jelentős szerepet töltesz be…

A.T.: Ez így van, szerencsémre… de ha csak a Mikroszkóp életét vesszük figyelembe, az azért egy elég szűk kör. De természetesen ez egy nagyon jó érzés. Az igazság az, hogy erre nem tudok mást mondani, mint amit a többi ember is mondana… Az hogy ismertebb lettem, úgy általában, arra is csak közhelyekkel tudok válaszolni, de hogy hogy élem meg, az megint egy másik dolog. Szerencsére nem vagyok egy exhibicionista ember, aki azt szeretné, hogy mindenki ismerje, és az egész világ körülötte forogjon… én inkább az az elbújt színész szeretek lenni, aki teszi a dolgát, és nem írnak minden nap a magánéletéről a lapokban. Természetesen egy bizonyos határt meghúzva szeretem a reflektorfényt, de nem azt a fajtát, ami mindenre rávilágít. Azt hiszem, én ilyen szempontból szerencsés vagyok, hiszen ismernek is, amennyire én vágyom erre, és mégis járhatok az utcán anélkül, hogy újságírók lesnék minden mozdulatom.

vBa: Még mindig a Mikroszkópnál maradva… Talán az egyetlen színháznak mondanám, ahová az emberek ilyen nagy számmal nevetni járnának. A humoron belül, pedig ha jól tudom, a politika a téma. De szerinted, a mai helyzetet is ki lehet annyira humorizálni, hogy azon nevetni tudjanak az emberek?

A.T.: Szerintem a Mikroszkóp kabaré inkább közéleti, mint politikai, szóval valamelyest azért javítanék, hiszen nem feltétlenül csak politika az, amiről az ott játszódó jelenetek szólnak. Amióta egyre mélyebb a gazdasági válság, azt veszem észre, lényegesebben kevesebben vannak azok, akik tudnának nevetni a mai problémákon. Más ez, mint ami a szocializmusban volt, amikor Hofi nevettette az országot. Akkor még azért nem volt annyira elkeserítő a helyzet, mint most, hogy ne tudjunk nevetni azon, amin eredetileg sírni kéne. Tehát mindennel együttvéve, azt veszem észre, hogy sokkal nagyobb teret hódít az a humor, ami nem szól közéletről… ezért egyre többen támadják is, hogy mért nem szól semmiről?! Ellenben az igény az ilyen humor iránt egyre nagyobb. Lehet rajta vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz, de a közönség igényét akkor is kell elégíteni, ha a szakma azt nem tartja jó iránynak. Én mindenestre egyaránt szeretem a politikai és a politikamentes kabarét is… Na jó, a politikamentest egy kicsit jobban.

vBa: Ha már humor és kabaré, akkor a színház mellett is van még egy hely, ahonnan igen sokat hallgatjuk a hangodat. Ez a Rádiókabaré, amit én úgy veszek észre, talán a legközelebb áll a szívedhez… Mért látom én ezt így?

A.T: Én nagyon szeretem azt a fajta kabarét, amit a Mikroszkópon csinálok, és igazad van, ahogy azt az előbb említettem, talán egy picit jobban áll nekem, amit a Rádiókabaréban csinálhatok. Szerintem, ez azért lehet, mert a rádióban jobban megmutathattam, hogy mire vagyok képes, hogy mit is tudok valójában. A politikai kabaréban egy bizonyos helyzeten belül kell mozognom, ahol a jó értelemben vett öncélúságnak nincs helye, míg a rádiókabaréban teljesen kibontakozhatom. Ott az egész infantilis lényem teret kap. (nevet) Igen, igazad van, hogy jobban szeretem, hiszen ott jobban gyereknek érezhetem magam! 3-4 éve kaptam először a lehetőséget, Sinkó Péter főszerkesztőtől, hogy szerepeljek, és attól kezdve, engem minden adásba hívnak. Ezért nagyon hálás vagyok neki, hiszen sok boldog pillanatot éltem meg a Rádiókabaré színpadán.

AT3.jpgvBa: Ráadásul, a Rádiókabaréban, a szakma nagyjaival léphetsz mikrofon mögé. Van még benned valamiféle csodálat, vagy már rutinosan, természetesnek véled az egészet?

A.T: Erről pár hete írtam a blogomban is. Nemrégiben színpadra állhattam Mikó Istvánnal, akivel egy jelentben szerepeltem, és le is fotóztak mindet… nekem ez még mindig furcsa, és még mindig úgy élem meg ezt az egészet, mint egy rajongó, ami persze nem baj. Természetesen ez a színpadon elmúlik, az előadás alatt… de igen, a színpadra lépés előtt és után, még sokszor nehezen kezelem a helyzetet, hogy ezeken a kiváló színészeken nőttem fel, most meg ott állok mellettük… Mindez nagyon jó érzés… Évről-évre ismerek meg kollégákat, akik számomra mindig is azok a csodálni való emberek maradnak. Szerintem nincs ezzel semmi baj.

vBa: Tagja voltál egy vándortársulatnak - ha nevezhető így -, a Sansz társulat… együtt vagytok még? Hódítjátok az országot?

A.T.: Nem, sajnos már feloszlott, de nincs miért keseregni, hiszen csodás 40 előadás alatt egy csapat voltunk, majd a Szántó Szandra, aki amúgy egy igen oszlopos tagja volt a négyfős brigádnak, elment szülni, és ki is költözött külföldre. Mivel nem volt annyi felkérésünk már erre a darabra, ezért nem helyettesítettük, inkább szépen lezártuk ezt a csodás időszakot.

AT4.jpgvBa: A társulati tagok a barátaid is voltak… amúgy a barátaid többségét a szakmabeliek alkotják?

A.T: Igen, sok ember van a szakmából, de egyre jobban igénylem a nem szakmabeliek barátságát. Kicsit sok már nekem az irigység, a féltékenység és az érdek. És ebbe én is beletartoztam. Nem vagyok szent, ugyanúgy belestem azokba a hibákba, amibe a gyenge emberek esnek a színházi világban. Egy darabig menekültem, de most már megbékéltem magammal és azzal, hogy a színház ilyen.

vBa: Nem vagyok benne biztos, de talán Verebes Pista mondta nekem egyszer, hogy aki a színpadon nevettet, az a valóéletben, egy roppantmód keserű ember…

AT5.jpgA.T: Keserű ember voltam, de most boldog vagyok. Nagyon jól érzem magam a bőrömben, aminek az oka talán az, hogy elfogadtam, hogy ilyen az élet, és elfogadtam, hogy nem szabad ragaszkodni soha, semmihez… Ebben az évben, én nagyon sok mindent veszítettem el. Lakást, munkát, pénzt, szerelmet, barátot. Persze ez egyenes következménye volt annak, aki vagyok és aki voltam. Már nem panaszkodom.  Viszont azt vettem észre… ahogy kilépnek az életemből bizonyos dolgok, egyre boldogabb vagyok, mert nem kell függnöm senkitől és semmitől. Ez egy buddhista tanítás, nem én találtam ki. Minél jobban ragaszkodsz valamihez, annál jobban fáj az elvesztésük. Annyira sok volt ez az év, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy mosolyogva ébredek. Elfogadtam, ami van és megpróbálok ezzel a szemlélettel tovább menni. Bár kevesen hisznek ebben, én szeretem az életet még így is. Van egy mondás: „Ha lemondasz róla, a tiéd lesz.” Mióta lemondtam a ragaszkodásról, nagyon jól érzem magam a bőrömben. Valaki azt mondta nekem erről a szemléletről, hogy ez csak duma. Nem vitatkoztam vele, mert nem engedem, hogy visszarántsanak. Mosolyogva megkérdeztem tőle:  „Te hogy vagy?” Igazán boldog voltam, hogy egy beszélgetésben végre már nem én panaszkodtam.

                                                     Veigler Bettina Anna /vBa../”

 

Szólj hozzá!

Címkék: interjú aradi tibor vBa

A bejegyzés trackback címe:

https://mikroszkopszinpad.blog.hu/api/trackback/id/tr234629142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása