HTML

Mikroszkóp Színpad

Azt várjuk, hogy dörömböljenek a színház bejáratánál azok a nézők, akik önkéntes rekeszizom gyakorlatokra vágynak…

Friss topikok

A Szomszédnéni tényleg odaát van (werkfilm)

2012.03.25. 12:40 mikroszkopszinpad

Bevallom, sokáig nem hittem el. Kételkedés volt bennem. Úgy értem…, hihetetlennek tűnt. Két ember Erdélyből? Születés, élet, halál, ufók, mindennapi gondok közel két órában? Teljesen agyament jelenetek, amik azért mégis valahol egy ember életének sarkalatos állomásait veszik sorra abszurd, már-már groteszk humorral? Nem, ilyen nincs. Ez valami szélhámosság lehet. Vagy csak simán átverés. Esetleg tudományos fantasztikum. Ráadásul ebben a darabban már nem is ketten vannak, hanem négyen. TSZ, BéFé, meg a Péterek. Janklovics és Vida.

 

Aztán valami megmagyarázhatatlan erő űzni kezdett, hajtani az igazság után. Tudni akartam, mi az. Mi az igazság? Napokig, hetekig vívódtam. Az éjszakákon át tartó álmatlan hánykolódástól karikás szemekkel, bambán ültem az ágy szélén, mikor megszületett bennem az elhatározás. Mennem kell! És mentem… Leküzdöttem az akadályokat, átjutottam a nehézségeken és végre kiderült számomra, hogy nem csak szóbeszéd, nem csupán legenda, hanem tényleg igaz minden szó. A Szomszédnéni odát van…

  

1 komment

Címkék: videó bemutató szomszédnéni

Színházak Éjszakája a Mikroszkóp Színpadon

2012.03.21. 16:34 mikroszkopszinpad

Mihez kezdjek szombat éjszaka, ha már unom a tévét, a zsúfolt bárokat és túl hangos zenét? Március utolsó napján egyszerű lesz a válasz: irány a Mikroszkóp Színpad! Vacsora után egy jó kis kabaré, rengeteg jelenettel, humorral, poénnal. Én biztos megyek. Ki tart velem?

 

A Múzeumok és a Fürdők után – idén először – a Színházak is éjszakáznak. A hónap utolsó napján, március 31-én tizenhárom fővárosi színház hagyja nyitva a kapukat sötétedés után is, várva a kulturális élményekre vágyó közönséget. A Színházak Éjszakáján bemutatók, egyedi és megismételhetetlen előadások, különböző műfajok rendhagyó megjelenítése és a kulisszák mögötti kirándulás lehetősége várja az érdeklődőket.

 

A színes és különleges programból a Mikroszkóp Színpad is kiveszi a részét, ahol éjjel fél tizenegytől egy speciális, tematikus kabaré veszi kezdetét. Az alkalom előtt tisztelegve, az előadásba álmodott jelenetek mind a színház világáról mesélnek a humor nyelvén, helyenként csak megmutatva, máshol kifigurázva a valóságos, de a nézők elől sokszor rejtett történeteket. Az előadást egyúttal az MR1-Kossuth Rádióban havonta jelentkező Kabaréklub című műsorának is rögzítik, így a jelen lévők egyszerre lehetnek részesei egy színházi produkciónak és egy rádióműsor felvételének.

 

A különleges alkalomról Litkai Gergellyel, a Mikroszkóp Színpad művészeti vezetőjével beszélgettünk.

 

Miben lesz más a Színházi Kabaré a Színpad egyéb előadásaihoz képest?

A Színházak Éjszakája már eleve egy különleges alkalom, egyedi kulturális élmény. A Mikroszkóp Színpad egy Kabaréklub felvétellel kedveskedik az érdeklődőknek, ami most kizárólag a színház tematikájából merít. Színészekről, rendezőkről, színházba járó közönségről, erről az érdekes és izgalmas világról szól majd, természetesen a humor nyelvén. Több szempontból speciális lesz az esemény. Nagyon fontos tudni, hogy az előadás látogatható a Színházak Éjszakájára kiadott karszalaggal, de kérünk mindenkitől egy előzetes regisztrációt is a jegy@thalia.hu vagy a pr@thalia.hu email címek valamelyikén. Ebből tudjuk, mennyi néző lesz, ami számunkra fontos a felvétel miatt. Figyelni kell arra is, hogy mindenki megérkezzen 22.15-re, hogy semmiről ne maradjon le, hiszen pontosan 22.30-kor kezdjük az előadást. A Színházak Éjszakáján, a legtöbb helyszínen folyamatosan lehet majd jönni-menni, de a fenti okok miatt nálunk nem.

2 komment

Címkék: litkai gergely mikroszkóp színpad színházak éjszakája

Maguk akarták… - videóblog (6. rész)

2012.03.18. 11:17 mikroszkopszinpad

„Nem szeretem a politikát, na de röhögni rajta, az kérem egészen más!” – mondta a Maguk akarták… bemutató előadása után egy felső-középkorú úr a ruhatárban. A ruhatáros néni kicsit bizonytalanul nyújtotta a kabátját, mert nemigen tudott mit kezdeni ezzel a kéretlen információval. Inkább csak barátságosan mosolygott. Az úriember felöltötte a kabátot és a lépcsőn lefelé menet nagy hangon idézgette a fejében megmaradt poénokat. Olyan volt, mint amikor kamaszként láttunk egy jó filmet a moziban és utána napokig meséltük egymásnak a legjobb jelenteket, poénokat. Lelkes.

 

Az alkotóknak persze ennél jobb visszajelzés nem is kell. Ki ne örülne? Végül is ez a színház lényege. Szórakoztatni és hatással lenni. Ezért ír az író, rendez a rendező, játszik a színész. Ráadásul itt mindennapi gondjainkat, a médiából és az utcáról lakásunkba ömlő eseményeket láthatjuk görbe tükörben. Ami a valóságban bosszant, itt megnevettet. Később pedig talán a hétköznapokban is könnyebben kezeljük majd a nehézségeket, például akkor, amikor majd váratlanul beköltözik hozzánk két politikus…

  

Szólj hozzá!

Címkék: videó maguk akarták

„A Szomszédnéni odaát van” – bemutató előtt, komolytalanul

2012.03.12. 22:07 mikroszkopszinpad

Kezdjük ott, hogy van két erdélyi srác, akik Szomszédnéninek nevezik magukat. Bon-bon díjas, népszerű humoristák, akik szorgalommal, tehetséggel és fáradtságos munkával érik el sikereiket. No, és persze fenyegetéssel. Most például a Mikroszkóp Színpadra törtek be, hogy válogatott jeleneteiken keresztül megmutassák egy ember életét a csecsemőkortól az elmúlásig. A nagyszabású, világszínvonalú, fantasztikusan látványos és térdcsapkodóan vicces előadást egész egyszerűen nem lehet kihagyni! Szó szerint, mindenkinek látni kell! Ilyen hihetetlenül szórakoztató darabot nem játszott még egyetlen színház sem a történelem során! Higgyék el, ezt nem azért mondom, mert a srácok itt ülnek mellettem most is! Tényleg nem! Komoly(talan) interjú.

 

Hogy kerül a Szomszédnéni Produkciós iroda a Mikroszkóp Színpadra?

Tóth Szabolcs (TSZ): Hallottuk, hogy Gergő (Litkai Gergely – A szerk.) lett a művészeti vezető a Mikroszkóp Színpadon és megfenyegettük. Azt mondtuk, hogy ha nem jöhetünk ide, akkor… hát, szóval nagyon durva dolgokat ígértünk neki. Valójában a Thália Színház színpadára is pályáztunk, de annyira durva dolgot még mi sem tudtunk kitalálni. Így jutottunk a Mikroszkópra.

Bálint Ferenc (BéFé): Mivel se lova, sem egyéb állata nincs, így először azt mondtuk neki, hogy elraboljuk. Ennek még örült is, mert annyi munkája van, hogy jól jönne neki egy kis pihenés, tehát ez nem működött. Végül azzal rémisztettük meg, hogy ha nem jöhetünk, akkor NEM fogjuk elrabolni. Ez lett a fenyegetés. Nagyon hatásosnak bizonyult.

 

Miről fog szólni az előadás? Gondolom, nem Gergőről…

BéFé: Nem, pedig ezzel is megfenyegettük.

TSZ: Mivel négyszemélyes ez a kabaré, ezért írtunk ide négyszemélyes jeleneteket is. Ráadásul régen, még a kezdetek kezdetén a Szomszédnéni Produkciós Iroda háromtagú volt, így abból az időből is maradtak jelenetek. Ezeket újra írtuk, átfogalmaztuk és színpadra alkalmaztuk. A vezérfonal egy ember élete, amit nyomon követünk az előadás során az elejétől a végéig, vagyis a csecsemőtől a hulláig.

2 komment

Címkék: bemutató szomszédnéni mikroszkóp színpad

Maguk akarták… - videóblog (5. rész)

2012.03.11. 18:36 mikroszkopszinpad

Visszaszámoltunk, megvolt a bemutató, szerettük a darabot. De hogyan tovább? A Maguk akarták…, azon kívül, hogy nem kívánságműsor, nem is állandó. Több szempontból sem olyan, mint mondjuk a Hamlet. Egyrészt sokkal viccesebb, másrészt kevesebben halnak meg benne és inkább jelenkori hazai problémákkal foglalkozik, nem középkori uralkodók családi-, és trónviszályával, például.

 

A Maguk akarták… minden alkalommal változik. Új hírek érkeznek, amire a gyorsreagálású írócsapat gyorsan reagál a jelenetekben. A színészek játszanak, a karakterek élednek, és nem csak a néző, hanem ők maguk is élvezik a rájuk szabott karaktereket. Minden este más a konferanszié, mások a poénok, és a büfébe is új szendvicsek érkeznek, meg madártej. Akkora lendületet kapott a darab, hogy már azon se lepődnék meg, ha egy hírből hamarabb lenne poén a Mikroszkópon, mint újságcikk az interneten…

 

A lelkesedéstől túlfűtötten, illetve a videó-sorozat sikerén felbuzdulva tovább forgott a kameránk, hiszen szeretnénk kedvet csinálni mindenkinek az előadáshoz. Mert, aki még nem látta, annak meg kell nézni, aki meg igen, annak a változások miatt érdemes duplázni. A soron következő kisfilm ráadásul kettős bizonyíték. Hitelt érdemlően tanúsítja, hogy a Maguk akarták… nem helyesírási (oktató)műsor, másfelől pedig mozgóképen is megelevenedik a Hadházi Lászlóval készült interjú egyik tételmondata, miszerint: „Úgy röhögök ott hátul, mint a szél…”

 

Ajánlom az alábbi videót mindenkinek, aki szeretné megtudni, hogy röhög a szél. Ja, és gyertek a Mikroszkópra!

 

1 komment

Címkék: videó hadházi lászló maguk akarták

Maguk akarták… - A bemutató

2012.03.04. 23:31 mikroszkopszinpad

A jövő elkezdődött.

A fenti mondat ismerős lehet valahonnan. Persze, honnan is lopjunk kezdő gondolatot a politikai kabaré megújulásáról tudósítva, ha nem a politikai kommunikációból, nemde?! Történt ugyanis, hogy remek művészek maroknyi csapata és persze a Mikroszkóp Színpad vezetői úgy döntöttek, politikai kabaréra márpedig szükség van. Legyen aktuális, bátor, megfelelően pimasz, és ami a legfontosabb, humoros. A jó hír, hogy sikerült. Bemutatták a Maguk akarták – nem kívánságműsor című darabot.

 

A rendező elégedett, a művészeti vezető már látja az apróbb hibákat, de ami a lényeg, a közönség vastapssal köszönte meg a társulat munkáját. De, ne szaladjunk ennyire előre…

 

A próbák során mindenki lelkesen dolgozott. Ez nem csak a videókból, interjúkból, újságcikkekből derült ki, de még a hivatalos fotókon is jól látszott. Aki ebben az időszakban a Mikroszkóp Színpadon járt, érezte, itt tényleg történik valami. Vendégként belátogatva magam is tapasztaltam, hogy mindenki igyekszik magából a legjobbat kihozni. Egyszerűen hittek abban, hogy a pesti kabarénak fel kell élednie.

1 komment

Címkék: bemutató litkai gergely kap nádas györgy maguk akarták

Maguk akarták… - Visszaszámlálás (4.rész)

2012.03.02. 08:00 mikroszkopszinpad

Eljött a pillanat. Letisztult a kép. Ma este hétkor felgördül a függöny. A sikeres főpróba után ma tágra nyílnak a kapuk és végre elkezdődik a régóta várt új korszak a Mikroszkóp Színpadon. A Maguk akarták… mai előadása – éppen emiatt – jóval több, mint egyszerű bemutató.

 

Természetesen nem szeretném indokolatlan pátosszal körül táncolni ezt az eseményt, hiszen ez nem a blogíró feladata. Megteszik helyette a tények, maga az előadás, legalábbis ezt reméljük mindannyian. Hamarosan kiderül. Ami viszont biztos, szándékban nem volt hiány. Ahogy a rendező, Nádas György mondta a vele készült interjúban: „…mindenki nagy kedvvel, energiával dolgozik. Ennél többet nem is lehet tenni a műfaj és a közönség érdekében.”

 

Videó sorozatunk utolsó részében még egyszer visszatekintünk az olvasópróbára, aztán ma este megnézzük, mi lett ebből az előadáson…

  

1 komment

Címkék: videó maguk akarták

„A kabarénak van létjogosultsága” – villáminterjú Kovács András Péterrel

2012.03.01. 10:16 mikroszkopszinpad

A Maguk akarták – Nem kívánságműsor című előadás nem csak azért különleges, mert mai témákkal, modern közönségnek szól, hanem mert valóban a klasszikus kabaré hagyományait eleveníti fel. A jeleneteket például konferanszié köti össze, választja el, tehát míg a díszlet átáll, a közönség tovább szórakozhat. A feladat könnyűnek látszik, de korántsem az, így nem véletlen, hogy három rutinos stand up komikust kértek fel rá, akik egymást váltva szerepelnek majd az előadásokon. A három muskétásból elsőként Kovács András Péter áll ki a vörös függöny elé, ő lesz a konferanszié a pénteki bemutatón, Aranyosi Péter és Hadházi László előtt. Villáminterjú.

 

Konferansziéként most először találkozhat veled a közönség. Mit vársz ettől a feladattól és egyáltalán a darabtól?

Nem csupán konferanszié vagyok, hanem Lackóhoz (Hadházi László – A szerk.) hasonlóan szerzőként is részt veszek a munkában, illetve a finálédal szerzésében is közreműködtem. Mit várok tőle? Egyrészt, hogy kipróbáljam magam a klasszikus kabarékonferanszié műfajban is, az esttől pedig, hogy bebizonyítsa, a pesti kabaré lehet aktuális, bátor, érdekes és igenis van létjogosultsága. Ezzel némileg saját magunk, a stand up-osok ellen beszélek, de jár a rendes, hagyományos pesti kabarénak is annyi figyelem, mint amennyit – hála istennek – mi kaptunk az elmúlt néhány évben.

 

Ez a két irány ennyire ellentétes egymással?

Nem érzem, hogy ez feltétlenül két ellentétes irány lenne. Az viszont biztos, hogy amikor a stand up comedy felkapott és divatos lett, akkor hagyományos műfaj művelőinek nagy része értetlenül állt a jelenség előtt. Remélem, most ezzel helyrebillenhet az egyensúly.

 

Mit lehet tenni azért, hogy a harminc alatti, fiatal korosztályhoz is eljusson a kabaré? Őket nem biztos, hogy ez érdekli.

A stand up-ban megtanultam, hogy olyasmiről kell beszélni, ami az embereket egyáltalán érdekli, ezt nem hagytam figyelmen kívül a jelenetírásban sem. Nyilván annak lesz súlya, az lesz maradandó, amiről élményük, tapasztalatuk van. Ez nem feltétlenül a politika, bár lehet éppen az is. A Maguk akarták… félig-meddig politikai kabaré, de teljesen hétköznapi szituációkra épülő jelenetek is lesznek benne.

5 komment

Címkék: interjú kap maguk akarták

Maguk akarták… - Visszaszámlálás (3.rész)

2012.02.29. 08:46 mikroszkopszinpad

A visszaszámlálás eddig a kulisszatitkok felfedésének jegyében telt. Nem szándékozunk megtörni a hagyományt, ezért elárulom, hogy a Mikroszkóp Színpadon éppen ma, február 29-én zajlik a Maguk akarták – nem kívánságműsor főpróbája.

 

Talán ez nem tűnik nagy dolognak, de legyen csak biztos benne a Kedves Olvasó, nagyon is az. A szereplők, a rendező, a munkatársak és a vezetők is úgy tekintenek erre az alkalomra, mint a nulladik előadásra. Nem is meglepő ez, persze, hiszen itt áll össze a sok kis részlet egy egésszé. Megszületik a mű. Helyére kerül az utolsó díszletelem, a színészek végre önálló életet lehelnek a figurákba, a szerzők lélegzetüket visszafojtva figyelik, hogyan elevenednek meg a papíron már elképzelt karakterek, momentumok, a rendező szigorú szeme pedig most utoljára láthatja meg a nem odaillő finom részleteket. Ha most elmulasztja, legközelebb már a néző fedezi fel, és ezt egy művész sem szeretné...

 

Legalább akkora izgalommal várja tehát mindenki a mai főpróbát, mint a pénteki bemutatót. Ma már nincs lehetőség a tévesztésre, a szöveg fejben van, nem papíron, az első olvasópróbák emléke pedig a régmúlt ködös homályában enyészik el…

  

Szólj hozzá!

Címkék: videó maguk akarták

„Ez tényleg nem stand up comedy” – villáminterjú Hadházi Lászlóval

2012.02.28. 10:17 mikroszkopszinpad

A Maguk akarták – Nem kívánságműsor című előadás nem csak azért különleges, mert mai témákkal, modern közönségnek szól, hanem mert valóban a klasszikus kabaré hagyományait eleveníti fel. A jeleneteket például konferanszié köti össze, választja el, tehát míg a díszlet átáll, a közönség tovább szórakozhat. A feladat könnyűnek látszik, de korántsem az, így nem véletlen, hogy három rutinos stand up komikust kértek fel rá, akik egymást váltva szerepelnek majd az előadásokon. Aranyosi Péter után Hadházi Lászlót kérdeztem az új szerepkörről, aki Kovács András Péterrel együtt szerzőként is jegyzi a darabot. Villáminterjú.

 

Mennyiben lesz más konferansziéként színpadra állni, mint stand up komikusként?

Először is nagyon fontos tisztázni, hogy ez nem stand up. Ez kabaré. Rendezője van, Nádas Gyuri személyében, írók írták, színészek játsszák el. Ebben van nekem egy „szerepem”, még ha annak nincs is meg a szövege előre. Fogalmam sincs milyen lesz, mert nem csináltam még ilyet sosem. Természetesen itt is magamnak találom ki a mondandómat, de mégis megvannak a keretek, mondjuk, hogy, hányszor kell beszélnem és mennyit. Ez nekem is újdonság. A Rádiókabarés műsorvezetéshez sem tudom hasonlítani, mert ott elmondom, ki a szerző, mi a cím és ennyi. Itt viszont mégiscsak van egy menet, egy terv, egy gondolati fonál, amire fölfűzték a jeleneteket. Klasszikus kabarészínházról van szó, tehát nem a konferanszién van a legfőbb hangsúly, és nem is szabad, hogy rajta legyen.

 

Valamelyest azért csak kell követned a tematikát, nem?!

Nem vagyunk megkötve, de azért érdemes tudnom, milyen jelenet jön, miről lesz szó. Persze a tartalmát fölösleges lenne elmondani, hiszen azt úgyis látni fogja mindenki. Inkább olyasmit tudok elképzelni, ami kapcsolódik hozzá, hasonló a gondolatisága. A kabaréban különösen fontos, hogy legyen egy vezérfonál.

6 komment

Címkék: interjú hadházi lászló maguk akarták

Maguk akarták… - Visszaszámlálás (2.rész)

2012.02.27. 12:38 mikroszkopszinpad

Az ötletgazdák, a vezetők és a produkció teljes stábja nagy lelkesedéssel dolgozott, mindjárt az első naptól kezdve. A szereplők és a rendező – bár így, ebben a felállásban először dolgoznak együtt – tulajdonképpen már az olvasópróbákon megtalálták a közös hangot, amint ez az alábbi kis videóból és az ott készült fényképeken is jól látszott.

 

Hetek teltek el, a szövegolvasást színpadi próba, finomítás, kihúzások, javítások, tökéletesítések követték, majd előkerültek a jelmezek is. A jó kedv, a kellemes hangulat viszont nem változott. Régi, nagy színészek is sokszor elmondták már, hogy egy darab akkor sikerül a legjobban, ha kedvvel játsszák azt. Szerintem a kabaréra ez többszörösen is igaz.

Szólj hozzá!

Címkék: videó képek maguk akarták

„Nekem még teljes a káosz” – villáminterjú Aranyosi Péterrel

2012.02.25. 16:22 mikroszkopszinpad

A Maguk akarták – Nem kívánságműsor című előadás nem csak azért különleges, mert mai témákkal, modern közönségnek szól, hanem mert valóban a klasszikus kabaré hagyományait eleveníti fel. A jeleneteket például konferanszié köti össze, választja el, tehát míg a díszlet átáll, a közönség tovább szórakozhat. A feladat könnyűnek látszik, de korántsem az, így nem véletlen, hogy három rutinos stand up komikust kértek fel rá, akik egymást váltva szerepelnek majd az előadásokon. Kovács András Péter és Hadházi László szerzőként is részt vett a munkában, elsőként viszont Aranyosi Péterrel beszélgettem. Villáminterjú.

 

A Mikroszkóp Színpad és egyáltalán a színházi közeg teljesen más a stand up-hoz képest. Hogy érzed magad így néhány próba után?

Magam sem tudom még, mit is érzek. Ez egy teljesen új helyzet, nem is gondoltam, hogy ennyire készületlenül érnek majd a körülmények. Nem lehet látni a színpadon, sötétség van a nézőtéren, nem látom az arcokat, hátul szintén nincs fény, az ember lép egyet, beleveri a fejét bármibe, szóval nekem még teljes a káosz. Ez most egy tökéletes Englishman in New York - helyzet. Minden tök érdekes, új, döbbenetes. Ráadásul én vagyok az, aki sosem tudja betartani az időt, itt meg muszáj végszavakat adnom, hiszen az egyik technikus kollega arra tekeri a függönyt, a másik indítja a fényt, a harmadik a hangot.

 

Ezek szerint igen csak be vagy korlátozva ebben a szerepben…

Nagyon. Olyan sok mindenre kell figyelnem, hogy nem is vagyok a magam ura. Nincs sok mozgásterem se térben, se időben. Nem találom a kijáratot a függönyön, nem tudok kimenni. Most jöttem rá, hogy annak idején a nagy konferanszié, Kellér Dezső miért fogta a függönyt. Két dolog miatt. Egyrészt kukucskált befelé, hogy átállak-e a jelenettel a díszletezők, ami nagy munka, hirtelen berohanni, átrendezni mindent. A másik pedig, hogy ő azt akarta, a mondanivalóján röhögjenek, ne pedig azon, hogy nem tud kimenni a saját színpadáról. Egyszerűen az van, hogy elkezded ütögetni a függönyt, keresed rajta a nyílást. Olyan nehéz, és annyira nem látszódik rajta semmi, hogy borzalom.

Szólj hozzá!

Címkék: interjú aranyosi péter konferanszié maguk akarták

Maguk akarták… - Visszaszámlálás (1.rész)

2012.02.23. 22:17 mikroszkopszinpad

Célegyenesbe fordult a próba, hamarosan itt a bemutató. Az írók, a rendező, a szereplők és a közönség is izgatottan várja már a megújult Mikroszkóp Színpad első előadását. A Maguk akarták – Nem kívánságműsor csapata készen áll. A jelmezeket és a poénokat méretre szabták, a színpadot fel-, a függönyt kimosták, a büfében már behűtve vár mindenkit az ásványvíz. De mikor lesz már jövő péntek? – kérdezzük izgatottan. Nem kell már sokat aludni, eljön hamar. Viszont, hogy könnyebb legyen kivárni ezt a pár napot, négyrészes videó-naplóval, rövid interjúkkal szórakoztatjuk a Kedves Blogolvasót.

Kezdjük egy kis visszatekintéssel! Néhány héttel ezelőtt az olvasópróbán jártunk:

Szólj hozzá!

Címkék: videó maguk akarták

„Mindenki nagy örömmel dolgozik” - interjú Nádas Györggyel

2012.02.21. 16:38 mikroszkopszinpad

Nem egészen két hét múlva, március 2-án lesz a bemutatója a Maguk akarták – Nem kívánságműsor című előadásnak, ami az első a megújult Mikroszkóp Színpad tervezett repertoárjából. Mit várhat a közönség egy mai, aktuális politikai kabarétól? Egyáltalán van-e rá igény? Milyen fogadtatásra várnak a nézőktől és a politikusoktól? Hogyan zajlik a próba, mit vár el a résztvevőktől a Színpad vezetése? A rendezőt, Nádas Györgyöt kérdeztem minderről és másokról is.

 

Kinek szánja a rendező a Maguk akarták – Nem kívánságműsor című előadást?

Nyilván az összes darabot úgy kellene rendezni, készíteni, hogy minden korosztálynak szóljon, de ez lehetetlen. Az is egy érdekes helyzet, hogy a Mikroszkóp Színpadnak az elmúlt harminc – negyven évben volt egy bizonyos közönsége, akik mostanra kiöregedtek, tehát nem lehet igazán rájuk építeni. Jómagam közép korosztályt képviselek, a kollégák viszont fiatalok, többségük még jócskán a harmincas éveiben. Többségük a manapság nagyon népszerű stílust, a stand-up comedy-t kedvelik, ahogy a közönség jó része is. Nekik is meg kell felelni. Ugyanakkor szerintem a kabarét kicsit színházasítani kell. Megpróbálunk a kor igényeinek megfelelni, tehát modernül játszani kabarét. Ezt tehetjük.

 

Gyakran felmerül a kérdés, manapság igényli-e egyáltalán a közönség a politikai kabarét? A mindennapokban ugyanis annyira jelen van a politika, hogy aki szórakozni indul, nem biztos, hogy ott is erre kíváncsi. Hogyan tudja kezelni ezt a dilemmát a társulat?

A Maguk akarták… első része könnyedebb hangvételű, a második viszont kimondottan kemény politikai kabaré. Fölvállaltan az. A Mikroszkóp Színpad mindig a politikai kabaré színhelye volt, tehát ez eleve nem okoz meglepetést, úgy hiszem. A „dilemmát” úgy lehet kezelni, hogy nagyon jól megírt jeleneteket, nagyon jól kell előadni, és akkor a közönség igenis kíváncsi lesz rá. Attól, hogy valakit lehülyézek, mert ilyen színű, vagy olyan zászló van a kezében az még kabaré. Viszont, ha úgy tudunk a saját gondjainkon, bánatunkon röhögni, hogy végeredményben kinevetjük magunkból, akkor már van értelme. Nagyon úgy látom, hogy ez a darab megint ilyen lesz. Lehetőség arra, hogy levezessük a feszültséget. Óriási öröm számomra, hogy mindenki nagy kedvvel, energiával dolgozik. Ennél többet nem is lehet tenni a műfaj és a közönség érdekében.

 

A megújult Mikroszkóp Színpad első előadása lesz a Maguk akarták… Mennyivel nagyobb a rendező felelőssége ilyen helyzetben?

Szerencsés helyzetben vagyok láttam sok változást már itt. Harminc éve ide szerződtem, tíz évet húztam le, de akkor egy teljesen más rendszer volt. Aztán átalakult minden, majd tizennyolc évig nem voltam itt a színházban. Később, éppen egy átmeneti időszakban tértem vissza, sőt, fél évig művészeti tanácsadóként, kvázi művészeti vezetőként töltöttem el. Most pedig az új vezetőség engem bízott meg, hogy az első darabot rendezzem.

4 komment

Címkék: interjú nádas györgy maguk akarták

Az ünnepelt ajándéka

2012.02.16. 19:28 mikroszkopszinpad

Maksa Zoltán ötvenéves. A jeles alkalomból maga az ünnepelt úgy döntött, megajándékozza közönségét. A Mikroszkóp Színpad adta a helyszínt, a Rádiókabaré pedig rögzítette az estét. Humor, zene, vendégek, torta. Minden adott volt, hogy az évforduló remek hangulatban teljen. Nem is volt benne hiba. Bár a hivatalos, anyakönyvi adatok szerint ma van a születésnap, két nappal korábban minden jelenlévő együtt örülhetett annak, hogy Maksa 50.

(A műsor előtt készült interjú a Dumaszínház blogján olvasható: http://dumaszinhaz.blog.hu/2012/02/16/mi_vagyunk_a_kozonsegert_es_nem_forditva_maksa_zoltan_ma_otveneves)

A műsor előtt néhány perccel Zoltán még a folyosón sétálgatva köszöntötte a vendégeket, ismerősöket és ismeretleneket egyaránt, igazi házigazdaként. Arcán az összetéveszthetetlen mosoly, szavaiból kitűnt a fiatalos energia, amivel erre az alkalomra készült. A gratulációkat rá jellemző önironikus szerénységgel fogadta és készséggel válaszolt a sajtó kérdéseire, így az enyémekre is. „Nem magam akarom ünnepeltetni.” – szögezte le hamar – „Picit ránk, idősebb, mellőzött humoristákra szeretném irányítani a figyelmet. Megmutatni, hogy van még értelmiségi humor, amiben nincs káromkodás, nem megy be minden szint alá, mert hiszi, tudja, hogy lehet e nélkül is szórakoztatni. Ez az alkalom inkább egyfajta kiáltás.”

„Nem is tudtam, hogy ilyen sok rokona van Zolinak” – élcelődött pár perccel később Bach Szilvia, aki a Három Kismalac kedves, szülinapi köszöntőnótája, illetve az ünnepelt bevezetője után, első vendégként lépett a színpadra. Az élcelődéstől, ironizálástól és persze az öniróniától aztán az est további része sem volt mentes.

A műsor felépítése eleve egy barátságos fricska volt a sajtó felé, hiszen Zoli életútját, a pályán töltött évek legabszurdabb helyzeteit újságírói kérdésekre válaszolva elevenítette fel. A Burszán Vera által megszemélyesített médiamunkásnő azokat a - sokszor nehezen értelmezhető, vagy tökéletesen sablonos – kérdéseket tette fel, amivel a humorista szinte minden interjúban szembesül. „Honnan szeded ezt a sok baromságot?”, „Az életben is ugyanolyan vicces vagy, mint a színpadon?”, „Mi volt a legjobb/legrosszabb élményed a színpadon?”, és ehhez hasonlók. Zoli pedig válaszolt. Kacagtató történetekkel, példabeszédnek is beillő kérdésekkel, jópofa sztorikkal, amik vele történtek meg, de tulajdonképpen bárkivel előfordulhatna.

3 komment

Címkék: születésnap mikroszkóp színpad maksa 50

Kabaré (kor)határok nélkül

2012.02.11. 10:18 mikroszkopszinpad

Még nincs egy hónapja, hogy Litkai Gergely tölti be a Mikroszkóp Színpad művészeti vezetői pozícióját, és máris tucatnyi kész előadás-tervvel rukkolt elő. Karnyújtásnyi időn belül beindul tehát a humor nagyüzem a budapesti játszóhelyen. Már februárban a Mikroszkóp színpadán rögzítik a Rádiókabarét, márciusban pedig két bemutatóra is várják a nézőket a Nagymező utcai teátrumban. A műsorstruktúra kialakításánál a kiskamaszokra éppúgy gondolt az új vezető, mint a klasszikus és aktuális kabaré, valamint az alternatív színpadi humor kedvelőire. Litkai Gergellyel beszélgettünk. 

Székfoglalójában azt mondta, hogy a jövőben a Mikroszkóp Színpad egy olyan játszóhellyé válik, ahol: „a nagy múltú magyar kabaré hagyományait szeretné ápolni és megújítani”, másrészt ismert színpadi szerzőket, független társulatokat kíván megnyerni az együttműködésnek. Néhány hét alatt, mit sikerült mindebből tető alá hoznia?

Igazából még csak most vágtunk bele a programszervezésbe, és az előadások összeállításába, de azt már most elmondhatom, hogy súlyponti kabaré szeretnénk lenni. A Mikroszkóp Színpadon kívül ugyanis, csak nagyon kis helyszíneken, vagy nem rendszeresen játszanak kabarét, így mi egy „általános ellátó funkciót” szeretnénk betölteni. Egyfelől lesz klasszikus kabaré, mindazoknak, aki ezt az irányzatot kedvelik, tehát a régi jelenetekkel, vagy a kicsit hagyományosabb, de kortárs kabaré megközelítéssel. Ugye mondanom sem kell, hogy lesz aktuális kabaré, amely az országunkban, a világban és a világegyetemben zajló eseményekre reagál, szinte naprakészen. Ez utóbbinak, már március elején meg is tartjuk a bemutatóját, az lesz a címe, hogy: Maguk akarták - nem kívánságműsor… A Mikroszkóp Színpadon terveink szerint megjelenik majd egy alternatív irány is. Olyan társulatokat szeretnénk meghívni, amelyek a humort most is nagyon aktívan, csak más művészi színvonalon művelik. Remélhetően az első ilyen produkció, a TÁP Színházzal valósul meg, vagyis a Minden Rossz Varieté-nek egy különkiadása fog létrejönni márciustól. Úgyhogy abban bízunk, hogy ebben az irányban is tudunk támadni…

 
Kik jegyzik a márciusi kabaré esteket?!
A márciusi bemutatónak egy viszonylag jól ismert stábja lesz, a Rádiókabaré állandó szereplői, de hogy ne áruljak zsákbamacskát: Vida Péter, Janklovics Péter, Varga Ferenc József, Aradi Tibor és Jeges Krisztián lép majd fel. Az est hölgy szereplője Burszán Vera lesz. A konferansziék csapata a jól ismert humoristákból áll majd össze, mint Hadházi László, Kovács András Péter, Dombóvári István, Csenki Attila, akik egymásnak adják majd a stafétát az egyes kabarék között, hogy ezzel is színesebb és egyedibb legyen minden előadás. A bemutatón pedig valószínűleg majd én magam konferálom az eseményt, mivel ebben is rendelkezem némi rutinnal, a Rádiókabaré révén. 

Szólj hozzá!

Címkék: interjú litkai gergely mikroszkóp színpad

Humor nagyüzem a Mikroszkóp Színpadon

2012.02.08. 22:25 mikroszkopszinpad

Nyilvános Rádiókabaré felvételek, színpadi bemutatók, fiatalokat megcélzó előadások,  „nyelvőrködő” kísérletek és nem utolsósorban klasszikus és aktuális kabaré estek várják  a közönséget februártól a Mikroszkóp Színpadon. A Nagymező utcai teátrumban ezentúl a hagyományos kabaré éppúgy helyet kap, mint az alternatív színpadi humor. A budapesti játszóhelyen mások mellett, olyan jól ismert nevettetők lépnek majd fel, mint Hadházi László, Kovács András Péter, Dombóvári István, Csenki Attila és Burszán Vera.

A magyar kabaré hagyományainak ápolását és megújítását, valamint kortárs szerzők műveiből készülő, humoros színházi produkciók létrejöttét ígérte székfoglalójában Litkai Gergely humorista, aki 2012. január 1-től látja el a Mikroszkóp Színpad művészeti vezetését. Az év elejétől a Thália Színházzal közös szervezeti egységben, de önálló arculattal működő Mikroszkóp Színpad új műsorstruktúráját már Litkai Gergely jegyzi.

A művészeti vezető elmondása szerint, a jövőben a Mikroszkóp Színpad egy „általános ellátó funkciót” szeretne betölteni, hogy minél szélesebb közönségigényt ki tudjanak elégíteni.  Egyfelől lesznek klasszikus kabaré estek, mindazoknak, akik ezt a hagyományosabb irányzatot kedvelik, és tartanak aktuális kabaré előadásokat is. A napi eseményekre reagál majd a „Maguk akarták - nem kívánságműsor” – című előadás is, amelynek március elején lesz a bemutatója, tette hozzá Litkai Gergely.

Azzal, hogy a Thália Színház és a Médiaszolgáltatás-támogató  és Vagyonkezelő  Alap (MTVA) január 22-én hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, a Mikroszkóp Színpad is zöld utat kapott, hogy a produkcióiról rádiós-televíziós felvétel készüljön. Az első nyilvános Rádiókabaré felvételre így már február 14-én sor kerül. A Kabaréklubban, Maksa Zoltán 50. születésnapját a Mikroszkóp Színpadon fogják ünnepelni. Litkai Gergely hangsúlyozta: a szándék ugyanaz, mint a Thália Színházban, hogy a népszerű előadásokról televíziós vagy rádiófelvétel készüljön. 

A Mikroszkóp Színpad tervei között független társulatok meghívása is szerepel. Szintén márciusban, az első ilyen produkció, a TÁP Színházzal valósul meg – a Minden Rossz Varieté - című előadás egy különkiadását láthatják majd a nézők a Nagymező utcai játszóhelyen. A művészeti vezetőnek „nyelvőrködő” előadás-tervei is vannak. Lackfi János íróval olyan szórakoztató előadásokat szeretnének létrehozni, amelyek a hazai kortárs költészet nyelvi színességét mutatják be a nézőknek. Még idén tavasszal, a kiskamaszokat és tinédzsereket megcélzó előadások bemutatását is tervezi Litkai Gergely.

Amennyiben a finanszírozás kérdése megoldódik, úgy a szezon végén megvalósulhat egy nemzetközi humorfesztivál is – mondta el Litkai Gergely. A rendezvény koncepciója már kialakult, tette hozzá a művészeti vezető. A cél az, hogy a humorra építő műfajoknak, így a vígjátékoknak, vagy könnyedebb drámai alkotásoknak legyen egy találkozója Budapesten, ahol főleg a vidéki színházak produkcióit szeretnék bemutatni. Ehhez még társulna a kabarénak, és a stand-up-nak a seregszemléje, amit egy független zsűri ítélne meg.

A művészeti értelemben megújult Mikroszkóp Színpadon a tervezett éves előadásszám 250. Litkai Gergely elmondása szerint, az intézmény jó gazdasági helyzetben van, így ésszerű gazdálkodás mellett, a rendelkezésükre álló pénzügyi keret pont elegendő a különböző műfajú előadások létrehozásához.

 

1 komment

Címkék: litkai gergely mikroszkóp színpad maguk akarták

süti beállítások módosítása