HTML

Mikroszkóp Színpad

Azt várjuk, hogy dörömböljenek a színház bejáratánál azok a nézők, akik önkéntes rekeszizom gyakorlatokra vágynak…

Friss topikok

„A Szomszédnéni odaát van” – bemutató előtt, komolytalanul

2012.03.12. 22:07 mikroszkopszinpad

Kezdjük ott, hogy van két erdélyi srác, akik Szomszédnéninek nevezik magukat. Bon-bon díjas, népszerű humoristák, akik szorgalommal, tehetséggel és fáradtságos munkával érik el sikereiket. No, és persze fenyegetéssel. Most például a Mikroszkóp Színpadra törtek be, hogy válogatott jeleneteiken keresztül megmutassák egy ember életét a csecsemőkortól az elmúlásig. A nagyszabású, világszínvonalú, fantasztikusan látványos és térdcsapkodóan vicces előadást egész egyszerűen nem lehet kihagyni! Szó szerint, mindenkinek látni kell! Ilyen hihetetlenül szórakoztató darabot nem játszott még egyetlen színház sem a történelem során! Higgyék el, ezt nem azért mondom, mert a srácok itt ülnek mellettem most is! Tényleg nem! Komoly(talan) interjú.

 

Hogy kerül a Szomszédnéni Produkciós iroda a Mikroszkóp Színpadra?

Tóth Szabolcs (TSZ): Hallottuk, hogy Gergő (Litkai Gergely – A szerk.) lett a művészeti vezető a Mikroszkóp Színpadon és megfenyegettük. Azt mondtuk, hogy ha nem jöhetünk ide, akkor… hát, szóval nagyon durva dolgokat ígértünk neki. Valójában a Thália Színház színpadára is pályáztunk, de annyira durva dolgot még mi sem tudtunk kitalálni. Így jutottunk a Mikroszkópra.

Bálint Ferenc (BéFé): Mivel se lova, sem egyéb állata nincs, így először azt mondtuk neki, hogy elraboljuk. Ennek még örült is, mert annyi munkája van, hogy jól jönne neki egy kis pihenés, tehát ez nem működött. Végül azzal rémisztettük meg, hogy ha nem jöhetünk, akkor NEM fogjuk elrabolni. Ez lett a fenyegetés. Nagyon hatásosnak bizonyult.

 

Miről fog szólni az előadás? Gondolom, nem Gergőről…

BéFé: Nem, pedig ezzel is megfenyegettük.

TSZ: Mivel négyszemélyes ez a kabaré, ezért írtunk ide négyszemélyes jeleneteket is. Ráadásul régen, még a kezdetek kezdetén a Szomszédnéni Produkciós Iroda háromtagú volt, így abból az időből is maradtak jelenetek. Ezeket újra írtuk, átfogalmaztuk és színpadra alkalmaztuk. A vezérfonal egy ember élete, amit nyomon követünk az előadás során az elejétől a végéig, vagyis a csecsemőtől a hulláig. Tehát minden életkor benne lesz.

BéFé: Azt, hogy régen három személyesek voltunk, nem kell félreérteni. Nem arról van szó, hogy időnként skizofrén tudatállapotba kerültem. Tényleg volt egy harmadik tag, csak aztán őt is megfenyegettük és nála be is váltottuk a fenyegetésünket. Ez tulajdonképpen egy olyan darab, hogy mikor elkezdtük, még mi sem tudtuk pontosan mi lesz belőle. Most, egy héttel a bemutató előtt már sejtjük.

 

Mit lehet elárulni a jelenetekről?

BéFé: Annyit talán elmondhatunk így előre, hogy a hajós kapitány a gyilkos.

TSZ: Lesz szó a születésről, meg arról, hogy pénz nélküli, csóró diákok utaznak a buszon. Lesznek benne bűnözők, cirkusz, merítünk a szappanoperákból és a betegségek is szóba kerülnek.

BéFé: Megidézzük Bajor Imre szellemét is, annak ellenére, hogy ő még él. Fontos karaktere lesz az egyik jelenetnek.

TSZ: Egy héttel az előadás előtt bizton állíthatom, a kabaré első harminc másodperce tökéletesen készen van. Ez egy intro, amit Bruti csinált nekünk. Egyébként a zenei betétek jelentős részét is ő készítette. Köszönjük neki.

 

Hogyan választottátok ki a színészeket?

BéFé: Több fordulós választási procedúra előzte meg ezt a darabot. Végül aztán jött, aki ráért.

TSZ: Bevallom, ők minket fenyegettek meg, hogy bajunk lesz, ha nem kerülnek be. Egyébként a Dumaszínház berkein belülről akartunk színészeket keresni, vannak többen is. Janklovics Péter elvállalta, Vida Pétert pedig Litkai Gergő javasolta. Ő ugyan nem Dumaszínházas, de nagyszerű színész. Kiválasztottuk és nem bántuk meg.

BéFé: Az első felvonásban Vida Péter játssza majd Litkai Gergőt, a másodikban pedig Janklovics Péter. Fontos szempont volt amúgy, hogy mind a kettő Péter legyen. Így a Péter névre egyszerre figyelnek oda, ezzel pedig rengeteg időt spórolunk meg a próbák során is.

TSZ: A telefonomban is úgy vannak mindketten elmentve, hogy „Péter”, és ha hívom, akkor mind a kettő felveszi.

 

Miben lesz más ez a kabaré, miben tér el a tőletek megszokott stílustól, azon kívül, hogy többen lesztek a színpadon?

BéFé: Ez tulajdonképpen egy négyszereplős, jelmezes, díszletes, zenebejátszásos kabaré, míg a Dumaszínházban inkább beszélgetős párbeszédek vannak. Ott nincs díszlet, nincs kellék, nagyjából hozzuk a karaktert. Az ennek egy lecsupaszított változata. Itt viszont egy pompázatos, csillogó, Las Vegas-i dolog készül, úgy kell elképzelni. Na, jó, hogy mégse essek túlzásokba, talán nem Las Vegas, hanem inkább csak egy Moulin Rouge, vagy egy Cirque de Soleil. Többször vetkőzünk is a darabban. Egyszer pelenkára. Aki eljön erre az előadásra, csak nyerhet, mert teljesen más jeleneteket adunk elő, mint a Dumaszínházban.

 

Elsősorban kiknek szánjátok ezt a darabot?

TSZ: Említettem, hogy csecsemőtől a hulláig minden lesz benne, tehát csecsemők is eljöhetnek, mert érteni fogják és a hullákra is számítunk, nekik is szánunk egy-két részt. Illetve a kettő között bárkit szeretettel látunk.

 

Milyen terveitek vannak hosszú távon ezzel a kabaréval, mi a cél?

TSZ: Egyelőre négy előadást tűztünk ki, de persze az a cél, hogy minél tovább fennmaradjon. Ha mindig megtelik a nézőtér, akkor akár egy évig is játszhatjuk. Persze, ha a negyedik előadásra már senki nem jön el, akkor hiába akarnánk előadni a székeknek, szerintem a színház dolgozói már nem jönnének be.

BéFé: Természetesen, ha véletlenül érdekli az embereket, akkor szívesen játsszuk akár 40-60 évig. Nekem például nincsen semmi jobb dolgom.

 

Mennyire kerülnek elő az aktualitások? Közélet, politika?

TSZ: „A Szomszédnéni odaát van” cím is arra utal, hogy inkább azt nézzük meg, mi van odaát, a falon túl. Aktualitás minimális mértékben lesz benne. Talán néhány név elhangzik, ami egybeesik ismert emberek nevével a magyar közéletben, de ez teljesen a véletlen műve. Politikáról viszont egyáltalán nem lesz szó.

BéFé: Azért is mondtam, hogy 40-60 évig lehetne játszani ezt a darabot, mert aktualitás nagyon kevés van benne. Igyekeztünk olyan jeleneteket írni, amik örök érvényűek. A cím viszont kicsit félrevezető, mert az X-akták miatt sokan azt hiszik, ez valami sci-fi, vagy amolyan misztikus dolog. Tisztázzuk gyorsan: nem az! Lesznek benne ufók, zombik, földönkívüliek, és megmagyarázhatatlan jelenségek, de ez nem sci-fi!

TSZ: Az ufókról meg amúgy is tudjuk, hogy léteznek, tehát az már nem fantasztikum. Egyénként az előbb kérdezted, hogy honnan fognak a nézők tudni erről az előadásról. Hát onnan, hogy most mész és szépen megírod!

 

Elképzelhető, Kedves Olvasó, hogy most nem teljesen egyértelmű, mit kell komolyan venni ebből a beszélgetésből, és mit nem. Első olvasatra talán úgy tűnik, semmit nem szabad elhinni nekik. Éppen ezért vettem a bátorságot, kiszedtem a lényeget és megírtam az interjú komoly változatát is. A Dumaszínház blog oldalán olvasható, itt:

 

dumaszinhaz.blog.hu/a_szomszedneni_odaat_van

 

/Koncz Csaba

  

2 komment

Címkék: bemutató szomszédnéni mikroszkóp színpad

A bejegyzés trackback címe:

https://mikroszkopszinpad.blog.hu/api/trackback/id/tr444312984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szivi1 2012.03.16. 15:38:22

Érdeklődéssel várom az új bemutatót!

galicza 2012.03.27. 17:22:49

Azért megnézném ahogy a ciqrue du soleil-t parodizálják:)
süti beállítások módosítása