A Maguk akarták – Nem kívánságműsor című előadás nem csak azért különleges, mert mai témákkal, modern közönségnek szól, hanem mert valóban a klasszikus kabaré hagyományait eleveníti fel. A jeleneteket például konferanszié köti össze, választja el, tehát míg a díszlet átáll, a közönség tovább szórakozhat. A feladat könnyűnek látszik, de korántsem az, így nem véletlen, hogy három rutinos stand up komikust kértek fel rá, akik egymást váltva szerepelnek majd az előadásokon. A három muskétásból elsőként Kovács András Péter áll ki a vörös függöny elé, ő lesz a konferanszié a pénteki bemutatón, Aranyosi Péter és Hadházi László előtt. Villáminterjú.
Konferansziéként most először találkozhat veled a közönség. Mit vársz ettől a feladattól és egyáltalán a darabtól?
Nem csupán konferanszié vagyok, hanem Lackóhoz (Hadházi László – A szerk.) hasonlóan szerzőként is részt veszek a munkában, illetve a finálédal szerzésében is közreműködtem. Mit várok tőle? Egyrészt, hogy kipróbáljam magam a klasszikus kabarékonferanszié műfajban is, az esttől pedig, hogy bebizonyítsa, a pesti kabaré lehet aktuális, bátor, érdekes és igenis van létjogosultsága. Ezzel némileg saját magunk, a stand up-osok ellen beszélek, de jár a rendes, hagyományos pesti kabarénak is annyi figyelem, mint amennyit – hála istennek – mi kaptunk az elmúlt néhány évben.
Ez a két irány ennyire ellentétes egymással?
Nem érzem, hogy ez feltétlenül két ellentétes irány lenne. Az viszont biztos, hogy amikor a stand up comedy felkapott és divatos lett, akkor hagyományos műfaj művelőinek nagy része értetlenül állt a jelenség előtt. Remélem, most ezzel helyrebillenhet az egyensúly.
Mit lehet tenni azért, hogy a harminc alatti, fiatal korosztályhoz is eljusson a kabaré? Őket nem biztos, hogy ez érdekli.
A stand up-ban megtanultam, hogy olyasmiről kell beszélni, ami az embereket egyáltalán érdekli, ezt nem hagytam figyelmen kívül a jelenetírásban sem. Nyilván annak lesz súlya, az lesz maradandó, amiről élményük, tapasztalatuk van. Ez nem feltétlenül a politika, bár lehet éppen az is. A Maguk akarták… félig-meddig politikai kabaré, de teljesen hétköznapi szituációkra épülő jelenetek is lesznek benne.
Miben lesz ez a szerep más számodra, mint a tőled megszokott stand up comedy?
Stand up-osként egyedül én vagyok felelős a sikeremért, itt viszont egymást húzzuk az előadással. A színészekkel kölcsönösen egymásra vagyunk utalva, de segítjük is a másikat. Mindenképpen nagy felelősség, hogy amikor kimondom az utolsó szót a színpadon, az valahogy belefolyjon abba a jelenetbe, ami a függöny mögött már elő van készítve. És fordítva is. Amikor egy jelenetnek vége van és kijövök a függöny elé, akkor kell tudnom folytatni, olyan magasan, ahol a színészek abbahagyták.
Ezek szerint a mondandódnak témájában illeszkedni kell a jelenetekhez…
Nem pontosan kell illeszkedni, de fontos, hogy valahonnan el kell indulni és valahová meg kell érkezni. Közben persze valamennyi csapongás megengedhető, de ahhoz, hogy szoros, feszes, egységes este legyen, egy kerek egész, nem lóghatunk ki teljes mértékben ebből a folyamból. Ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak. Nem szabad előtérbe helyezni a személyes ambíciókat, hanem meg kell hajtani a fejünket a produkció előtt.
Szerzőként megírtad a részed a saját ötleteid alapján, a rendező – Nádas György – megrendezte a saját szája íze szerint, és most Téged, mint szereplőt is ő instruál. Hogy élted meg ezt a fura helyzetet?
Onnantól kezdve, hogy leadtam a megírt darabot, a rendező és a színészek is azt csinálnak vele, amit akarnak. Nem csinálok ebből hiúsági kérdést, mert nyilván más vicces az én fejemben otthon, a konyhaasztalnál gépelve és megint más száznyolcvan ember előtt előadva. Mindenki csinálja azt, amihez ért, én az íráshoz, ők meg a rendezéshez, színjátszáshoz. Az ő szándékuk is nyilván az, hogy a lehető legviccesebbet hozzák ki belőle, úgyhogy ez a közös alkotó szándék nekik teljes szabad kezet ad. Nem is lehet máshogy.
Milyen visszajelzésekre számítasz a darab és a saját munkád tekintetében a bemutató után?
Az a nagy tragédia, hogy tőlünk, stand up-osoktól mindenki csakis azt várja, hogy kiállunk és vicceseket mondunk. Már azt is sokan nehezen dolgozzák fel, hogy Rádiókabaré jeleneteket, vagy könyvet írunk, esetleg zenélünk a Dumakoncerten. Mindenképpen azt várom tehát, hogy az emberek el tudják fogadni ezt a régi-új dolgot tőlünk. Remélem, nem fanyalognak majd a klasszikus stand up rajongók, és a Mikroszkóp törzsközönsége sem, hogy mit keresünk mi ott? Jó lenne, ha békés szimbiózisban tudna élni ez a két tábor, és persze szeretnék az előadást is.
Alig indult el az új Mikroszkóp Színpad, máris felmerült pár olyan vélemény, hogy előbb-utóbb Dumaszínház 2 lesz belőle. Elkerülhető ez az összehasonlítás?
Mindenképpen szeretnénk elkerülni, de végül is, aki Rádiókabarét hallgat már megszokhatta tőlünk, hogy jeleneteket is írunk, illetve azokban színészi szerepeket is vállalunk. Abszolút érezhető, hogy ez egy teljesen más dolog lesz, mint a Dumaszínház. Ugyanakkor persze vannak olyan hangok, hogy már erre is rátettük a kezünket, rátelepszünk a teljes magyar humorra. Nem erről van szó, hanem csupán arról, hogy itt emberek próbálnak valamit jól csinálni. Tulajdonképpen bárki, aki jól akarja és tudja csinálni, jöhet
/Koncz Csaba
