A jövő elkezdődött.
A fenti mondat ismerős lehet valahonnan. Persze, honnan is lopjunk kezdő gondolatot a politikai kabaré megújulásáról tudósítva, ha nem a politikai kommunikációból, nemde?! Történt ugyanis, hogy remek művészek maroknyi csapata és persze a Mikroszkóp Színpad vezetői úgy döntöttek, politikai kabaréra márpedig szükség van. Legyen aktuális, bátor, megfelelően pimasz, és ami a legfontosabb, humoros. A jó hír, hogy sikerült. Bemutatták a Maguk akarták – nem kívánságműsor című darabot.
A rendező elégedett, a művészeti vezető már látja az apróbb hibákat, de ami a lényeg, a közönség vastapssal köszönte meg a társulat munkáját. De, ne szaladjunk ennyire előre…
A próbák során mindenki lelkesen dolgozott. Ez nem csak a videókból, interjúkból, újságcikkekből derült ki, de még a hivatalos fotókon is jól látszott. Aki ebben az időszakban a Mikroszkóp Színpadon járt, érezte, itt tényleg történik valami. Vendégként belátogatva magam is tapasztaltam, hogy mindenki igyekszik magából a legjobbat kihozni. Egyszerűen hittek abban, hogy a pesti kabarénak fel kell élednie.
A bemutató estéjén a nézőtérre beülve szinte tapintható volt a feszültség. Mint amikor a szobában bekapcsoljuk a tévét, a levegő elektromos töltéssel telik meg, majd egy végtelennek tűnő pillanat után ömlik csak ránk a kép és a hang. A nehéz, vörös függönyt két oldalról ostromolta ugyanaz a kérdés: mi lesz itt? A közönség és a színészek persze más-más hangsúllyal firtatták ugyanezt, de hogy a várakozás kölcsönösen nehéz pillanatokat hozott, ez biztos. Minden bizonnyal ez okozta azt is, hogy a darab nehezen kezdődött, és kicsit lassabban értük el az üzemi hőfokot, mint ahogy azt az alkotók szerették volna.
Szerencsére aztán a feszültség fokozatosan izgalomba, majd egyre felszabadultabb nevetésbe ment át. Ahogy mondani szokták, „felpörgött” a játék. Az első felvonásban még inkább a közélet és az átlagember hétköznapjai, problémái jelentek meg. A szolgáltatóipar, a média, az úgynevezett „nagy magyar valóság” elszomorítva nevettető pillanataiban időnként fájdalmasan ismerős helyzeteket élhettünk át. A jelenetben megismert fodrászokat mintha a mi lakótelepünkről hívták volna, a médiába vágyó Anyuka Kedvencét bármelyik este láthatjuk a tévében, a Fényre sötétedő kislány pedig jó eséllyel a valóságban is ugyanígy beszélgetne a különleges tudakozóval. Szinte hallani véltem, ahogy többen Vida Péterrel együtt dúdolják a CBA-dal refrénjét: „Az életünk egy vegyesbolt, isszuk együtt a legyes bort. A polcok között tévelygünk, egy vegyesbolt az életünk.”
A folytatásban aztán, mikor végérvényesen a politikai kabaré vette át a főszerepet, a mosolygós-nevetgélős hangulatból hamar tapsolva kacagás lett. Az egyensúly egy percig sem bomlott meg, minden politikai irányzat és párt kapott rendesen. Az abszurdba hajló híradótól kezdve, a politikusokért zajló tüntetésen át, az elnöki stábban zajló titkos beszélgetésekig mind-mind a pimasz és kegyetlen görbe tükröt jelentették. A lehetőséget arra, hogy mindennapi gondjainkat, amiket jogosan, vagy igazságtalanul, de az egyre kevésbé Tisztelt Háznak tulajdonítunk, most kicsit kinevessük magunkból. Ez a valódi célja egy kabarénak, és ezt a célt tökéletesen sikerült elérni.
A szerzői lelemény és a rendezői meglátások dicsérete mellett fontos kiemelni a színészek teljesítményét. A kezdeti feszültségen túllépve mindenki felszabadultan játszotta a rá osztott karaktereket. Nádas György, a rendező, az előadás után így fogalmazott: „A színészeim mindent megtettek, hogy az előadás sikeres legyen és maximálisan elégedett is vagyok velük. Tartották magukat ahhoz, amit megbeszéltünk. Apróbb technikai dolgokon kell már csak csiszolni, úgymint a fény, vagy a hang, de a társasággal semmi gond, az rendben van.” A megformált karakterek sokfélesége miatt nem is volt könnyű elhinni, hogy – Kovács András Péterrel, a konferansziéval együtt – csupán heten voltak a színpadon, pedig így volt. Burszán Vera végérvényesen bebizonyította, hogy nem csupán remek énekesnő, de kiváló komika is, ráadásul félelmetes gyorsasággal tud átöltözni egy este alatt tucatszor. Aradi Tibor kislányként és Gyurcsány Ferencként, Vida Péter alkotmánybíróként, Janklovics Péter játékmesterként, Varga Ferenc József hírolvasóként, és Schmitt Pálként, Jeges Krisztián pedig elnöki szövegíróként is emlékezetes marad, csak hogy néhány példát említsek.
Az egyik legnehezebb feladat viszont a konferansziéra hárult. Ezt a szerepet első alkalommal Kovács András Péter (KAP) vállalta magára (A következő előadásokon váltásban lesznek Aranyosi Péterrel és Hadházi Lászlóval. – A szerk.), aki szerzőként is jegyzi a darab nagy részét. A jelentek közötti egy-két perc alatt szórakoztatni és a nézőket megnevettetni még egy rutinos és népszerű humoristának sem egyszerű, hiszen itt teljesen mások a körülmények, mint a „hagyományos” stand up comedyben. Szerencsére KAP jól vette az akadályt, és így az est gördülékenységében sem volt hiba. Azt persze nem csodálom, hogy végére – mint mondta – rettentően elfáradt, hiszen „ez teljesen más koncentrációt igényel”.
Az est sikerét leginkább az mutatja, hogy bár a közönség lassabban „pörgött fel” az elején, végül mégis vastapssal jutalmazta a látottakat. Ez különösen annak fényében kiemelkedő, hogy a nézőtéren teljesen vegyes korosztállyal lehetett találkozni. A kabarét igazán kedvelő, - és mostanság hiányoló – idősebb korosztály mellett itt volt a stand up-ot rajongásig szerető fiatal korosztály is, akik ezen túl bizonyára nem idegenkednek majd ettől a műfajtól sem.
Természetesen a sikeres bemutató után sem áll meg az alkotó folyamat. Politikai kabaréról lévén szó, folyamatosan meg kell újulni, hiszen mindig újabb hírek, történések foglalkoztatják az embereket és ezt a darab mindenképpen követni fogja. Másrészt az első tapasztalatokat felhasználva szeretnék tovább csiszolni a meglévő jeleneteket is. Erről már Litkai Gergővel, a Mikroszkóp Színpad művészeti vezetőjével beszélgetem, az előadás után. „Az első lépéseken, a tapogatózáson túl vagyunk, most már tudjuk, mi működik és mi nem. – mondta – Szerintem az első résznek még viccesebbnek kell lennie, de így már előre tudunk lépni. Kicsit jobban elmentünk az abszurd, a nonszensz felé, mint amire a közönség számított, és talán érdemes ezen változtatni, más irányba kanyarítani a dolgot. Ez egyben szerzői, színészi, rendezői feladat.”
A jó hangulatú, sikeres este után tehát tovább fejlődik majd a darab, de azt már most ki lehet jelenteni, az elsődleges célját elérte. A politikai-közéleti kabaré feléledt, és az nézők megelőlegezett bizalma nem volt hiábavaló, köszönhetően az alkotógárdának. Érdemes volt várni a Maguk akarták – nem kívánságműsor című darabra, sőt, a folyamatos frissítés miatt később újra látni kell majd. A politikai kommunikáció vonalán maradva azt is mondhatnánk:
Igen, megcsinálták.
Burszán Sándor remek képeit, melyek az előadás főpróbáján készültek, itt lehet megtekinteni:
http://burszanfoto.blogspot.com/2012/03/maguk-akartak-nem-kivansagmusor-2012-02.html
