„Nem szeretem a politikát, na de röhögni rajta, az kérem egészen más!” – mondta a Maguk akarták… bemutató előadása után egy felső-középkorú úr a ruhatárban. A ruhatáros néni kicsit bizonytalanul nyújtotta a kabátját, mert nemigen tudott mit kezdeni ezzel a kéretlen információval. Inkább csak barátságosan mosolygott. Az úriember felöltötte a kabátot és a lépcsőn lefelé menet nagy hangon idézgette a fejében megmaradt poénokat. Olyan volt, mint amikor kamaszként láttunk egy jó filmet a moziban és utána napokig meséltük egymásnak a legjobb jelenteket, poénokat. Lelkes.
Az alkotóknak persze ennél jobb visszajelzés nem is kell. Ki ne örülne? Végül is ez a színház lényege. Szórakoztatni és hatással lenni. Ezért ír az író, rendez a rendező, játszik a színész. Ráadásul itt mindennapi gondjainkat, a médiából és az utcáról lakásunkba ömlő eseményeket láthatjuk görbe tükörben. Ami a valóságban bosszant, itt megnevettet. Később pedig talán a hétköznapokban is könnyebben kezeljük majd a nehézségeket, például akkor, amikor majd váratlanul beköltözik hozzánk két politikus…
